
Meghívó „A sáfárság öröme” konferenciára
Kik a sáfárok?
Minden hívő sáfár. Isten megáldott minket szellemi és fizikai képességekkel, adott családot, közösséget, időt, anyagi javakat, melyekkel sáfárkodnunk kell és el kell majd számolnunk Mennyei Gazdánk és Urunk felé. Tehát nem csak üzletemberek, pénzzel hivatásszerűen foglalkozók a sáfárok, hanem mindannyian azok vagyunk!
Miről szól a konferencia?
Nem mi találtuk fel a csőben a lyukat. A konferencia csokorba gyűjti a a sáfárság, a gyakorlati életvezetés témáját érintő bibliai tanításokat, melyekről szálanként, itt-ott már hallott minden hívő. A különbség az, hogy a két nap során rendszerbe szedve, koncentráltan, „nagy dózisban” érkeznek az információk, melyek megbeszélésére, feldolgozására a kiscsoportokban azonnal sor kerül. A konferencia alapgondolata, hogy minden az Úré, s mi az Ő javainak megbízott kezelői, sáfárai vagyunk. Ennek tükrében esik szó a becsületességről, a munkáról, az adósság csapdáiról, az adakozásról, a megtakarításról, hűségről, a megelégedettségről, a tanács adásáról és kéréséről, az időbeosztásról, gyermekeink sáfárrá neveléséről, az örök értékekről és a keresztény misszió támogatásának fontosságáról.
Melyek a kockázatok és mellékhatások?
Az eddigi konferenciák sokak számára életet átformáló eseménynek bizonyultak. A mostani is esélyt nyújt arra, hogy elmélyüljön Istenkapcsolatunk, s ezáltal megváltozzon értékeinkhez, javainkhoz való hozzáállásunk. Rádöbbenhetünk arra, hogy mit csináltunk jól, ill. hol kell javulnunk az érintett területeken. Elengedhetünk például fájó, az anyagiak vonatkozásában szerzett sérelmeket, és bocsánatot kaphatunk az ilyen téren elkövetett hibáinkra is. Felbátorodhatunk arra, hogy bőven adjunk az Úr munkájára, de segítséget kaphatunk arra is, hogyan keveredjünk ki adósságunkból. Áldást és közösséget élhetünk át március végén Érden!
Időpont: 2014. március 28-30. (péntek délutántól - vasárnap ebédig)
Helyszín: a Magyar Pünkösdi Egyház érdi (Kései Eső) gyülekezetének imaháza és konferencia-központja, 2030 Érd, Jenő u. 15-19.
A konferencia díja: 1500 Ft, mely magában foglalja az étkezéseket
A konferencia szervezője: A Sáfárság Munkacsoport, a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) hálózata
A Munkacsoport honlapja: www.safarsag.hu
Jelentkezés az alábbi Google docs űrlapon lehetséges:
https://docs.google.com/forms/d/11ldpOZx89D6Nq47xByuL2Z9QgGXq1K4j29HKwzf...
A konferencia résztvevőinek száma korlátozott, a jelentezések elfogadása a beérkezés sorrendjében történik.
„A sáfárság öröme”
országos konferencia
Érd, 2014. március 28-29-30. /péntek-szombat-vasárnap/
A konferencia programja
Március 28 - péntek. (levezeti: Kapocs Attila)
16,00-16,30 Regisztráció
16,30-16,45 Megnyitó, köszöntések (Szabó Iván)
16,45-17,00 Tudnivalók a “ A sáfárság öröme” konferenciáról (Kapocs Attila)
17,00-17,30 1. A jó sáfárság hatása az Úrral való kapcsolatunkra (id. Kovács Géza)
17,30-18,00 2. Minden az Úré (Horváth István) 18,00-18,30 3. A sáfárság alapkövetelménye a hűség (Antal László)
18,30-20,00 szünet, kiscsoportos beszélgetés
Március 29. - szombat (levezeti: Antal László)
08,30-08,45 Gyülekező, regisztráció az újonnan jötteknek
8,45-9,00 Köszöntés, dicsőítés
09,00-09,30 4. A bölcs ember megfogadja a jó tanácsot (id. Kovács Géza) 09,30-10,00 5. Igyekezz, hogy Isten előtt becsületesen megállj! (dr.Szűcs Zoltán)
10,00-11,00 Kiscsoportos beszélgetés – szünet
11,00-11,30 6. Adni boldogságot jelent (Kapocs Attila)
11,30-12,00 7. Missziónk támogatása személyes ügyünk (Horváth István)
12,00-12,30 Kiscsoportos beszélgetés
12,30-13,30 Ebéd
13,30-14,00 8. Az időnk is az Úré! (Kapocs Attila)
14,00-14,30 9. Végezzük munkánkat az Úr dicsőségére! (Piszter Emil)
14,30-15,30 Kiscsoportos beszélgetés - szünet
15,30-16,00 10. Gyűjts kitartóan! (Kovács Zoltán)
16,00-16,30 11. A fogyasztói társadalom (Antal László)
16,30-17,30 Kiscsoportos beszélgetés - szünet
17,30-18,00 12. Hogyan viszonyuljunk az adóssághoz? (Kovács Zoltán)
18,00-18,30 13. Gyülekezeti pénzkezelés (Dr. Szűcs Zoltán)
18,30-19,30 Kiscsoportos beszélgetés - szünet
Március 30.- vasárnap (levezeti: Horváth István)
8:45-9,00 Gyülekező
9,00-9,30 Ima, dicsőítés
09,30-10,00 14. A szülők felelőssége a gyermekek sáfárrá nevelésében (Kapocs Attila)
10,00-10,30 15. Tanuld meg, hogy elégedett légy! (Horváth István)
10,30-11,00 16. Válassz örök értékeket a mulandók helyett (Horváth István)
11,00-12,00 kiscsoportos beszélgetés
12,00-12,30 A konferencia zárása, bizonyságtételek, értékelés
12,30 13,30 Ebéd